Fizika tanösvény

Kármán Laboratórium

Pázmány Péter sétány 1/a.

2. emelet 2.133

Az 1998-ban alapított Laboratórium célja, hogy néhány méteres kiterjedésben mutasson be és tanulmányozzon nagyléptékű légköri, tavi és óceáni, valamint geológiai jelenségeket. Ilyenek például az időjárási frontok, ciklonok, tornádók, a tólengés, a nemlineáris hullámok, köztük a tengerrengések során keletkező pusztító cunamik, a homokdűnék mozgása, a hólavinák vagy a lávafolyás. Az, hogy ez a lekicsinyítés egyáltalán lehetséges, a dinamikai hasonlóság elvén alapuló tudományos megfontolásokon alapszik. Ennek egyik következménye, hogy a légköri jelenségek is jól modellezhetők vízzel. A szokásos, kisléptékű áramlásokhoz képest számos új, a hétköznapi életből ismeretlen jelenséggel találkozunk, mert figyelembe vesszük a nagyskálájú áramlások két legfontosabb vonását, a Föld forgását és a közegek változó sűrűségét.  A nagy méretű áramlásokban fontos szerepet játszik a forgó rendszerekben fellépő eltérítő erő, a Coriolis-erő. A levegő összenyomhatósága ill. az óceánok sótartalma miatt mindkét természetes közeg rétegzett, azaz átlagsűrűségük csökken a magassággal.

A megtekintéshez szükséges idő kb. 30 perc

A labor posztere
http://fizika-tanosveny.elte.hu/posters/poster_tn_1.jpg
Letöltés